Észre sem vettük, de megtörtént

Korábban apósomék gazdaságába segítettünk be. Ott tanultuk ki a fűszerpaprika termesztésének és általában a mezőgazdaságnak a fortélyait. Nem azzal a szándékkal, hogy egyszer majd átvegyük a gazdaságot, egyszerűen csak dolgoztunk, tanultunk és tapasztalatot szereztünk.

A generációváltás akkoriban nem volt kimondva. Nem volt egy pont, amikor leültünk, hogy „na, mostantól mi visszük tovább”. Egyszerűen csak egyre több feladat és felelősség talált meg minket. Közben pedig feleségemmel felismertük, hogy ha a saját jövőbeni céljainkat anyagilag is el akarjuk érni, akkor a gazdaság építését folytatnunk kell.

Akkoriban nem is nagyon címkéztük ezt generációváltásnak. Ma már sokszor hallani ezt a kifejezést, de akkor ez inkább csak egy természetes folyamat volt.

Apósomék sosem próbálták ezt ránk erőltetni. Nem volt nyomás, és nem voltak kéretlen tanácsok sem. Inkább kérdéseket kaptunk, amik gondolkodásra késztettek, és javaslatokat, amelyek mögött ott volt az évtizedes tapasztalat.

Ugyanakkor a mi ötleteinkre is nyitottak voltak. Ha valamiben máshogy gondolkodtunk, meghallgatták, és sokszor teret is adtak annak, hogy kipróbáljuk. Így a gazdaság alakítása egy közös folyamat lett.

Apósom hagyta, hogy a saját bőrünkön tapasztaljuk meg a szakma nehézségeit és szépségeit. Hogy hibázzunk, tanuljunk és fejlődjünk. Bennünk pedig megvolt az az alázat, ami ehhez kellett. Tudtuk, hogy érdemes ezt csinálni, és van értelme továbbvinni.

A váltás sem egyik napról a másikra történt. Inkább egy átmenet volt. Ahogy apósomék egyre idősebbek lettek, egyre kevesebbet voltak jelen fizikailag a mindennapi munkában, és a felelősség fokozatosan került át hozzánk.

Ha ma megkérdezik, mikor történt meg a generációváltás, nehéz konkrét dátumot mondani. Nem volt éles határ. Egyszer csak a besegítésből felelősség lett, a tanulásból pedig döntéshozatal.

És talán pont így volt a legtermészetesebb.